Ups&Downs

Hát ilyen a formám... 2011 nem lesz jobb, mint 2010, de legalább most életem más része romlik el...
N-nel nagyon összebalhéztunk, mert amolyan főnökfélém a szervezetem belül és egész nap elérhetetlen volt tegnap, én meg felhúztam magam, mert lett volna mit megbeszélni. Kifakadtam, mire ő közölte, hogy azért vagyok a szervezet 2. embere, hogy egyedül is hozhassak döntéseket. Majd úgy 1,5 óra múlva letámad, hogy mi az, hogy a megkérdezése nélkül áttettem a keddi megbeszélést hétfőre. Mert neki randija van. Meg, hogy az MSc miatt hanyagolom a szaktanácsot meg ilyen faszságok. Mondom bazz... Én a belemet kigürcölöm, szakadok ezer felé, hogy itt is meg a suliban is, a magánéletem lassan nulla, az Ssel való kapcsolatom részben arra ment rá (először), hogy előrébb helyeztem a szervezetet és a munkámat, mint őt. Mindezt, miközben újabb megerősítést kaptam az "öregektől", hogy nekem kéne a vezetőnek lenni.
Este megbeszélés, felajánlom a lemondásomat (bár nem szívesen adom fel azt, amiért már egy éve dolgozok), de azt se akarom, hogy a szervezet lássa kárát annak, hogy nem jövünk ki egymással. Bár lehet így méginkább kárt okozok, mert egy felelőtlen ember a vezető.
Nem tudom, mi lesz, este ha túl vagyok rajta, majd talán megírom.

"Gyűrött, kopott külsővel fura belső
Prototípus vagyok, azaz az első
Mikor ti rég boldogok lesztek, én rég nem
És nem is emlékeztek rá, hogy értetek éltem."

Nice

Érdekes dolgot vittem véghez tegnap este. (Most nem mennék bele a háttérinfókba, de az a lényeg, hogy Selmecbányai hagyományokat ápoló társasághoz tartozom itt az egyetemen.) És a karunkon kb szökőévente egyszer előfordul, hogy szakestélyen egy lány elnököl. Na tegnap ez a lány én voltam és büszkén mondom, elég jól sikerült azt este :)

Az est folyományaként, most itt fekszik tőlem kb 1,5m-re Szexiszemű és édesdeden (és meglepően éberen) alukál. Nem kell félreérteni, csak vendégként alszik itt. Mégis... múlt pénteken bográcsoztunk és együtt jöttünk fel a koliba pisilni és így átfutott az agyamon, hogy ettől közelebb (szomszédos wc-k) nem fogok kerülni a letolt nadrágjához (oké, tudom ez milyen hülyeség, nem is filozofáltam róla akkor, de már volt bennem némi alkohol :) És ma meg itt alszik és én meg 7órás napi kelések miatt már 8 óta itt kukorékolok (miközben 4kor feküdtem le aludni :S) És pont úgy van a gépem, hogy a monitor mellett rálátok és olyan édesen alszik, kiskiflibe, hogy ójaj :D Tök jó lenne valakivel (aki hogyismondjam nem egy randomember hanem már AZ) feküdni így :)

Most csak ennyi, mert elég vacak lassan gépelni, hogy ne ébredjen fel arra, hogy itt cséplem a billentyűzetet :)

ui. KisLányom is itt alszik még, szóval ez azért segít a józan eszemnek :D

My heart is the worst kind of weapon

Időnként még elkap az agyalás, bár azért az időm többségét (már) szerencsére nem ezzel töltöm. Hétfő este találkoztunk DalosPacsirtával, mert egy projekt kapcsán most egy csapatban dolgozunk. Tesónak azt mondta vagy két hete, hogy beszélni akar velem, hogy tisztázzuk a dolgokat. Hát mondom ha beszélni akar, akkor most itt lesz a lehetőség. De nem tette. És nem tudom, hogy azért, mert ő is érzi, hogy felesleges vagy ennyire nyuszi, hogy nem mer kiállni elém (mert esetleg nem akar bántani egy ilyen beszélgetéssel) vagy csak én magam okoztam ezt mert egész este rá se néztem.
Szóval már megint saját magam idegelem meg hülyítem, mert tudom, hogy nem lesz semmi, csak a kicsi szívem meg örülne már valami normális dolognak és ezért állandóan ellenem fordul.

Tegnap KisLányommal meg Mszobatárssal spontán berúgtunk, aminek az lett a vége, hogy KisLányom elsírta magát egy ponton, hogy a nempasijáért mennyire odavan (igazából úgy vannak mint én voltam Biggel), Mszobatárs meg ma alig emlékezett vmire :) Én meg hát... leginkább semmi. Jó kedvem volt nagyon és most ennyi elég is volt.

De azért belőlem is kihozta a pia az agyalást, mert DP olyan aranyos akárhányszor találkozunk és tudom, hogy csak a "normálisat" akarja fenntartani köztünk, de az én hülye szívem meg olyan, mint akit egész életében egy sötét pincében tartottak fogva (vagy legalábbis már hosszú ideje) és minden apró napsugárra úgy veti rá magát, mint éhező a kenyérre. Ezzel nem tudok mit csinálni, egy kiegyensúlyozott kapcsolat segítene csak rajta, ahol megkapja a kellő szeretet és odafigyelést, de ez szerintem még messze van. (Pláne, hogy a szobatársak fogyókúra-akciója miatt most megint kritikusabban szemlélem magamat is és amíg magammal nem vagyok teljesen jóban, addig mással se akarok.)

Valahol itt tartok most. Agyalások helyett igazából tanulni kéne, de se kedvem se akaraterőm hozzá és még az idő is szép, amitől mindig csak mennék ki vagy be a városba vagy bármi csak a tanulóba ne kelljen ülnöm...

"try to forget how it feels inside
you should try saying no once in a while"

ABC of growing up...

"The paper cuts, the cheating lovers
The coffee’s never strong enough
I know you think it’s more than just bad luck

There, there, baby
It’s just text book stuff
It’s in the ABC of growing up..."
/Imogen Heap - Speeding Cars/

Kávé illat száll a szobámban, bár már este 11 is elmúlt. Nem holmi vacak kutyulós kávé, igazi főzött. Szerencsére (?) ilyen a panel-lét, ha a műszakba járó szomszéd megjön, mindig kávé illat van :)
Közben pedig Imogen Heapet hallgatok. Csodálatos zenéje van, legszívesebben idelinkelném mindet. De az biztos, hogy a fenti (és nemsokára lenti) dal mellett érdemes meghallgatni tőle a Just for now-t (az akusztikus vagy hogy mondjam verziójában), illetve a Hide and seek, ami nagyon megindító tőle.

Az előbb a konyhában voltam, ittam egy kis vizet a kávéra és közben éreztem, hogy végre megvan a lelki békém. (Lábjegyzet: mindig hallgassunk az anyánkra... ő tudja :)

Egész hétvégén nagyinál voltam és ott se csináltam sokkal másabb dolgokat, mint itthon, mégis kikapcsolta valamennyire az agyamat és végre nem pörgött a pasik és a suli körül (Erasmussal kacérkodom már egy ideje). Pihent az agyam és most érzem a hatását. A legutóbbi le-a-szerelemmel bejegyzésem szellemében befejezem a kesergést, elfogadom, hogy ez most egy ilyen periódus és ünnepélyesen megfogadom, hogy maximum 1x nézem meg Dalospacsirta FB profilját naponta, hogy éppen ki és mit írt neki és ezen felül leszámolok a pasikkal. (Ilyenkor szokott jönni a nagy fordulat, hogy mégis kezdek eggyel...) Úgyis van mit csinálni a suliban, jó lenne kitalálni végre azt is, hogy lesz-e, legyen-e Erasmus, mert akkor el kell kezdenem hajtani, felsőfokú nyelvvizsgát csinálni, meg előre pár tárgyat, hogy ne maradjak el majd nagyon. Szóval van min gondolkodni, döntéseket hozni és ennek megfelelően cselekedni. Jó is egyedül, tegnap elalvás előtt már azt tervezgettem, hogy hogyan rendezem majd be az álomlakásomat, amit menő hegesztőmérnökként veszek (persze ott volt a bili a közelben, bár tény, hogy ha végre tényleg elhatározom magam és kitanulom a dolgot, akkor nem lesz panaszom, amíg csak lesz hegeszthető fém, kerámia és/vagy műanyag a világon).

Szóval álmok vannak, sajnos az álomherceget száműzetésbe küldöm a mai nappal, mert csak bekavar, de ígérem, hogy nyitva hagyom a hátsó kiskaput neki, ha végre erre járna és be akarna lépni az életembe :)

Down with love

Na jó, azért ha nem is ennyire drasztikusan, de mért van az, hogy vannak lányok, akik ugyanolyanok mint én, csak olyan kiadásban, hogy inkább ő kell(het) a kiszemelt pasinak, mint én??? Dalospacsirta nem-nőjéről van szó - aki, hozzáteszem, Dalospacsirta legjobb barátja előtt olyan hajdobálást mutatott be múlt héten, hogy szerintem tuti bejön neki a srác. Na mindegy, szóval szereti a csaj a VadFruttikat, a focit, meg mindent, amit én is és Dalospacsirta is. Olyan szemét a sors. Na mindegy. Tényleg igyekszem nem foglalkozni ezzel és azzal sem, hogy múlthéten az említett találkozáskor kb fél órára olyan ideg kapott el, ahogy megláttam, hogy megjelent a csaj. Pedig DPacsirtám nem is foglalkozott vele sokat, de mégis elkapott az ideg.

Amúgy megfáztam, ezért ma hazaszáműztem magam a koliból. Suliban se voltam a héten... Jövő szerdáig már nem is megyek. Holnap doktornéni, remélem talál valami olyat, ami megmagyarázza, hogy most mért pont így jött ki rajtam az egész (eddig még sose voltam így).

Most épp a Vad Fruttik Szerelmes dala megy, de már most csakazértse linkelem ide, de még az Emesét se a Kispáltól, pedig ilyenkor azt szeretem üvölteni, mikor holmi csajok keresztül húzzák a (képzelt) számításaimat.

Marad némi remény (amit nem mellesleg DPacsirta is megosztott FB-n)

Püh

Fáradt vagyok. Nincs energiám tanulni. Pedig kéne. Nem is nagyon sokat. De 40 oldalnyi anyag tanulása során már a 3. után rámtör az álmosság... Energiaital ugyan van, de akkor meg aludni nem fogok tudni.

Magányos vagyok. Ma nem mentem suliba, mert elegem van belőle, inkább pihentem, kilakkoztam augusztus után először újra a körmeim. És közben rámtört a magány. Hiába lakok 3 (4) emberrel együtt (plusz az a 80 még a szinten). Nincs senki, akivel igazán jó lenne. Mszobatárssal elvagyunk nagyon jól, de ma ő is hazament. Meg ugyan elmondom hogy mizu velem, de sok dolgot visszatartok. Nem tudok most senkinek úgy megnyílni. Bezárkóztam teljesen. Magányos vagyok és tényleg nem az hiányzik, hogy pl Ssel legyek, csak nem jó most így. Elvesztettem a hitemet abban, hogy találkozom majd valakivel, aki őszintén szeret és elfogad és tolerálja azt, aki vagyok és én is ugyanígy fogok érezni iránta. Félek, hogy nem fogok már ilyen emberrel találkozni és egyre cinikusabb vagyok (leszek) az egész kapcsolatosdival kapcsolatban. Dalospacsirtával találkoztam tegnap végre normálisan, mosolygott, meg fogta a fejét nevetve, hogy jajj, mondom neki, inkább ne mondj semmit, hagyjuk. Nem kaparja a küszöbömet, nyilvánvaló a helyzet. Meg tudom, hogy valószínűleg úgyse illünk egymáshoz. Ő olyan csodálatos számomra. Én meg... egyszerű/zárkózott/csak visszahúznám úgyis/boldogtalanná tenném/kihasználnám/stb... Van itt a szinten egy srác, akivel a hétvégén pár órára elvoltunk (én főztem, ő meg mosogatott meg beszélgettünk közben), de ugyanezt érzem, hogy minek kezdjek bele??? Úgyis szakítás lenne a vége, meg könnyek meg fájdalom vagy csak érzéketlenül megcsalnám valakivel, mert ilyen szemét ribanc vagyok... Igen, jó lenne, ha lenne valaki, de perpill még mindig fáj, éget ami Biggel voltam, amit mellette éltem át és még mindig (pár nap híján egy évvel később is) úgy érzem, hogy mellette voltam teljes, hogy mióta nem vagyok vele, hiányzik valami, ami nélkül nem tudok élni és nem is lesz talán senki más, akivel ennyire jó lehetne. Pár nap híján egy éve történt, hogy két hét kihagyás utána teljes pompámban (de komolyan: magassarkú, combfix, új csipkésbugyi, miniruha stb.) felmentem hozzá, hogy együtt legyünk, mikor is közölte, hogy előző este lefeküdt mással és hogy én döntsem el, hogy hogy legyen tovább. Végül otthagytam, de nagyon sokat küzdöttem magamban, de addigra már kétszer szakítottunk és úgy éreztem, hogy ha ezek után maradok, akkor magammal nem tudnék elszámolni. Egyik barátnőm, A vetette fel, hogy mi lett volna, ha vele maradok akkor, lehet, hogy ennyi kellett volna neki, ahhoz, hogy belémszeressen. Visszagondolva, igen, lehet ezt kellett volna tennem, de akkor tényleg nem bírtam. Egy év után meg elég gáz lenne olyan emailt írni neki, hogy hiányzol és vissza akarlak kapni, pláne azután, hogy szilveszterkor még annyit se mondott: fapapucs.
Na nem nyavalygok tovább. Amúgy írás közben rájöttem, hogy lehet nem is magányos vagyok, csak kiábrándult. Ez sokkal jobban jellemzi a hangulatom...