Érdekes egy héten vagyok túl (nagyjából).
Kedden ellógtam két órát.
Szerdán leleszbikusozott egy tanárom, mert a mellettem ülő csoporttársnőmmel mertem beszélgetni (idézem: "mert ha még fiúval beszélgetne") az ő csodálatos (= a könyvét ctrl+c-ctrl+v-vel ppt-be átpakoló, majd azt szó szerint felolvasó) előadásán. Majdnem felkaptam a cuccom és kijöttem. Igazából visszatekintve ki kellett volna jönnöm, mert tanár nem veszi észre magát, hogy milyen egy faszkalap még azután sem, hogy novemberben kiugrott a harmadikról egy diákja, akinek a konzulense volt... erről persze órán szó sincs, csak arról, hogy az ő tanítványai most hol milyen vezető beosztásban dolgoznak... utálom ezt a vén faszt...
Este meg átrendeztünk a szobát és most saját kis zugom van :)
A csütörtök már majdnem jó is volt, de heg.-en közölte a tanárunk, hogy akkor jövőhéten írunk a BSc-s féléves anyagból. KÖSZI! amit mi nem is tanultunk... De szerencsére annyi mindent kihúzattunk vele, hogy gyakorlatilag csak 25 oldal a tankönyvben :) De így is eléggé idegállapotban voltam mikor kijöttem óráról (+ még egy ellógott óra) és rohantam Nhez, hogy legyen szíves felszerelni kellő mennyiségű energiaitallal, mert nem elég, hogy ez van, még tanulnom kell egész délután, mert pénteken zhzok. És mikor odaértem, megtörtént a csoda: ott volt Dalospacsirta. Szegénykém tiszta aranyos volt (vagy legalábbis nem volt zavarban a történtek miatt), de nekem meg épp akkora volt a fejem, hogy odalöktem egy sziát és már mentem is tovább. Remélem nem értette félre. Jövőkedden megyünk ugyanarra a szakestre, szóval legkésőbb ott fény derül mindenre :)
Ma meg zhztam, amire közölte a gyakvez csávó, hogy hát most megadja, de ha köv gyakon is ennyire alulteljesítek, akkor nem fogja. Tanulni,tanulni,tanulni... itt még idegesített egy kicsit, hogy mi az hogy a progit amivel dolgozunk nem tudom még kívülről odavissza (két hete gyakon foglalkoztunk vele utoljára és először) és persze mikor mondtam neki h leszedtem én, hogy gyakoroljak, de nem volt kompatibilis a winfosommal, akkor meg még ő nézett hülyének (mivel egyemmeg ő már kétdiplomás köcsög, amiből az egyik infós) hogy de mért nem. Mondom nemtudom, hétvégén újrateszem a winfost, utána már futnia kell.
Szóval most kb itt tartok.
Gólya talán feljön hétvégén, de megkérdezte, hogy egyedül leszek-e és mikor azt mondtam (hazudtam), hogy igen, akkor tovább nem beszélt erről. Szerintem fél, hogy szexuálisan zaklatni fogom, mint egyszer régen (mennyire belémlát :D) bár már a legutóbbi ittlétekor is igyekeztem jókislány lenni, de arról nem tehetek, hogy teljesen bezsongok tőle, ha mellette vagyok...
Ja igen és a hét legérdekesebb pillanata díjat pedig ez nyeri:
Szöszinek már vagy 2 napja fájt az alhasa a hét közepén. Megegyeztünk, hogy másnap megy dokihoz, mert ez így mégse állapot, de, hogy addig is kibírja, feljött Pasi hozzá, hogy simogassa meg babusgassa. Szöszi megkért, hogy nyomkodjam már meg a hasfalát, hogy nem kemény-e mert ő már nem tudja. Mondom ok. És odatérdeltem mellé az ágyára, miközben Pasi ott ült mellette és simogatta és én meg elkezdtem a hasán jobbra-balra húzni a kezem és annyira furcsa érzésem lett. Betörtem az intimszférájukba, rettenetesen éreztem, de másrészt meg érdekes volt, mert fizikailag sosem kerültem ennyire közel egy másik párhoz.
Ezek után ma még pihizek, holnaptól meg elvileg tanulás, de este lehet, hogy Mszobatárssal megyünk véntinédzser buliba :D
2011. február 25., péntek
2011. február 18., péntek
Tired
Kimerültem. Idáig tartott az endorfin löket. Pedig ma nem is volt sok dolgom. Reggel volt egy órám, amin csak másolni kellett a tábláról, aztán hazasiettem, megkaptam végre a harmadik szurit is és azóta semmit nem tettem, mégis fél3kor úgy elaludtam, mintha egész éjjel ébren lettem volna. És még fáradtabban ébredtem. Nem tudom mi van velem.
Elment mindentől a kedvem. Nem vagyok éhes, nem akarok pasikkal foglalkozni (csak mert ma kétszer is megkaptam a kérdést, hogy mi újság a pasikkal), a libidóm is a béka segge alatt van (pedig már január közepe óta nem szexeltem). A suliban jó, elfoglalom magam, a koliban meg ott vannak a dolgok... félek, de erős leszek, mert támasz akarok lenni, méltó a bizalomra, még akkor is, ha más szemében éppen én teszem a rossz dolgot.
Belül remegek. Remegek az ürességtől. Remegek attól, hogy nem is vágyom semmire. Remegek, mert annyi mindent akartam és alig van valamim. Amim van, azt megbecsülöm. Ami tudom, hogy felesleges, azt elengedem. Még akkor is, ha én leszek a rossz és a szívtelen. Tudom, hogy mit akarok, de egyáltalán nem vágyom rá. Tengődök óráról órára és örülök, hogy közben egy percem sincs foglalkozni az élettel. Hétfőn persze még végig ábrándoztam az órát, de felesleges volt. Csak a szép emlékek maradtak és az üresség.
Valószínűleg sosem illettünk volna egymáshoz, de a pillanat szenvedélye magával ragadt és szerettem volna csak sodródni és sodródni egész addig, míg el nem jutok a beteljesült álmok földjére, de megint csak a bilibe lógott a kezem.
Sírni akarok, pedig nem vagyok szomorú. Üres vagyok.
Hányni akarok, pedig nem vagyok tele.
Úgy érzem, ki kell űzni magamból valamit/valakit, lelkileg, testileg és minden egyéb módon. A reményt nem akarom elengedni. A reményt, hogy aki beteg, meggyógyul, aki magányos, az megtalálja a boldogságot, hogy lesz még olyan, hogy szerelem, hogy tényleg majd megőrülök valakiért és ő is értem és nem csak részegen, a félhomályban, hanem fényes nappal, kócos reggeleken, fáradt estéken, mikor tényleg csak annyi kell, hogy átöleljen. Nem látok kiutat. Most nem. De a hit munkálkodik bennem.
Mindig meglepődök, mert igenis hiszek. Bármennyire is küzdök ellene. Rosszul mondom... Hiszek. Istenben, a jóságban, a barátságban, a szeretet erejében. Hiszek abban, hogy minden jó lesz. Hiszek abban, hogy át kell élni a rossz perceket, órákat, napokat, mert megéri, mert a végén olyan jutalmat kapunk, amiért megéri szenvedni. Fogalmam sincs, honnan jön ez a hit, de a gyökerei a lelkem mélyéig beásták magukat. Onnantól, hogy a nagymamám tanítgatott, hogyan kell Istenhez beszélni, egészen odáig, hogy merek hozzá beszélni. Beszélek az halottaimhoz, akiket szeretek és akik nélkül nem ugyanaz az életem, mintha itt lennének. És most mindezt könnyezve írom...
Hiszem, hogy ha egyszer odakerülök, lesz valami a túloldalon. Találkozhatok az elvesztett szeretteimmel, leélhetek velük egy másik életet, melyben nem kell nélkülöznöm őket. És hiszem, hogy nem az alapján fognak megítélni, hogy hogyan éltem, hanem az alapján, hogy ki voltam. Igen elkövettem hibákat, de nem bánok meg semmit.
Hiszek a Szeretet erejében.
Elment mindentől a kedvem. Nem vagyok éhes, nem akarok pasikkal foglalkozni (csak mert ma kétszer is megkaptam a kérdést, hogy mi újság a pasikkal), a libidóm is a béka segge alatt van (pedig már január közepe óta nem szexeltem). A suliban jó, elfoglalom magam, a koliban meg ott vannak a dolgok... félek, de erős leszek, mert támasz akarok lenni, méltó a bizalomra, még akkor is, ha más szemében éppen én teszem a rossz dolgot.
Belül remegek. Remegek az ürességtől. Remegek attól, hogy nem is vágyom semmire. Remegek, mert annyi mindent akartam és alig van valamim. Amim van, azt megbecsülöm. Ami tudom, hogy felesleges, azt elengedem. Még akkor is, ha én leszek a rossz és a szívtelen. Tudom, hogy mit akarok, de egyáltalán nem vágyom rá. Tengődök óráról órára és örülök, hogy közben egy percem sincs foglalkozni az élettel. Hétfőn persze még végig ábrándoztam az órát, de felesleges volt. Csak a szép emlékek maradtak és az üresség.
Valószínűleg sosem illettünk volna egymáshoz, de a pillanat szenvedélye magával ragadt és szerettem volna csak sodródni és sodródni egész addig, míg el nem jutok a beteljesült álmok földjére, de megint csak a bilibe lógott a kezem.
Sírni akarok, pedig nem vagyok szomorú. Üres vagyok.
Hányni akarok, pedig nem vagyok tele.
Úgy érzem, ki kell űzni magamból valamit/valakit, lelkileg, testileg és minden egyéb módon. A reményt nem akarom elengedni. A reményt, hogy aki beteg, meggyógyul, aki magányos, az megtalálja a boldogságot, hogy lesz még olyan, hogy szerelem, hogy tényleg majd megőrülök valakiért és ő is értem és nem csak részegen, a félhomályban, hanem fényes nappal, kócos reggeleken, fáradt estéken, mikor tényleg csak annyi kell, hogy átöleljen. Nem látok kiutat. Most nem. De a hit munkálkodik bennem.
Mindig meglepődök, mert igenis hiszek. Bármennyire is küzdök ellene. Rosszul mondom... Hiszek. Istenben, a jóságban, a barátságban, a szeretet erejében. Hiszek abban, hogy minden jó lesz. Hiszek abban, hogy át kell élni a rossz perceket, órákat, napokat, mert megéri, mert a végén olyan jutalmat kapunk, amiért megéri szenvedni. Fogalmam sincs, honnan jön ez a hit, de a gyökerei a lelkem mélyéig beásták magukat. Onnantól, hogy a nagymamám tanítgatott, hogyan kell Istenhez beszélni, egészen odáig, hogy merek hozzá beszélni. Beszélek az halottaimhoz, akiket szeretek és akik nélkül nem ugyanaz az életem, mintha itt lennének. És most mindezt könnyezve írom...
Hiszem, hogy ha egyszer odakerülök, lesz valami a túloldalon. Találkozhatok az elvesztett szeretteimmel, leélhetek velük egy másik életet, melyben nem kell nélkülöznöm őket. És hiszem, hogy nem az alapján fognak megítélni, hogy hogyan éltem, hanem az alapján, hogy ki voltam. Igen elkövettem hibákat, de nem bánok meg semmit.
Hiszek a Szeretet erejében.
2011. február 17., csütörtök
Legyél Királyfi!
Szóval beszéltem ma pár szót Szöszi Pasijával és mondta, hogy beszélt Dalospacsirtával valamelyik nap és állítólag a drága semmire sem emlékszik... :S:S:S:S
Szerencsére annyira nem vágott földhöz a dolog, mert azért kicsi szívem csitult (hála a sulinak - is) az elmúlt napokban, szóval így a fellegekből már simán lent voltam.
Mondjuk azért azt is észre lehet venni, hogy egy hete lapít, mint az a bizonyos barna kupac a fűben, szóval nem tudom, hogy ő most hogy áll ezzel... mindegy na, úgysem kerülhetjük el egymást nagyon sokáig, mert közben meg elkezdtünk közösen szervezni egy kirándulást április elejére. Legkésőbb akkor össze leszünk ám zárva (még 53 emberrel), de akkor aztán együtt leszünk*... ha csak nem hozza a Natasáját... Akkor kiborulok már mire Pestre érünk...
Na most kb ennyi. Zajlanak a dolgok a szobában is, a suli is pörög, fárasztó, de már jobb, mint múlt héten.
*ezt most visszaolvasva nem tudom mi íratta velem, mert nem szexelni akarok vele, csak hogy ott leszünk na... a tudatalattim bekeményített
Ja és tegnap reggelre a tudatalattim kielégített. Álmomban összeszedtem a postán egy pasit (ahová amúgy gyógyszert venni mentem), de nem is akármilyet, ilyen tökéletes adoniszt, combközépig érő farokkal :D És az volt a legdurvább, hogy annyira nem érzékeltem, hogy álmodok, hogy emlékszem, hogy még mondtam is magamnak, hogy nem igaz, hogy csütörtök után már megint kapás van :D Na szóval hatalmas farka volt és persze egymásnak estünk és úgy mentem el, hogy igazából még be se tette, csak hozzámért és hatalmasat élveztem, de úgy, hogy remegtem mindenhol. :):):):) És ami tényleg meglepett, hogy elmúlt a kiéhezettségem (már 1 hónapja böjtölök) ezek után. Most jól elvagyok, ha a tudatalattim így kisegít, akkor még az is lehet, hogy a végén tényleg találok egy normális pasit, mert nem fogok a "farkam" után futni.
Na kb ez van. :)
Szerencsére annyira nem vágott földhöz a dolog, mert azért kicsi szívem csitult (hála a sulinak - is) az elmúlt napokban, szóval így a fellegekből már simán lent voltam.
Mondjuk azért azt is észre lehet venni, hogy egy hete lapít, mint az a bizonyos barna kupac a fűben, szóval nem tudom, hogy ő most hogy áll ezzel... mindegy na, úgysem kerülhetjük el egymást nagyon sokáig, mert közben meg elkezdtünk közösen szervezni egy kirándulást április elejére. Legkésőbb akkor össze leszünk ám zárva (még 53 emberrel), de akkor aztán együtt leszünk*... ha csak nem hozza a Natasáját... Akkor kiborulok már mire Pestre érünk...
Na most kb ennyi. Zajlanak a dolgok a szobában is, a suli is pörög, fárasztó, de már jobb, mint múlt héten.
*ezt most visszaolvasva nem tudom mi íratta velem, mert nem szexelni akarok vele, csak hogy ott leszünk na... a tudatalattim bekeményített
Ja és tegnap reggelre a tudatalattim kielégített. Álmomban összeszedtem a postán egy pasit (ahová amúgy gyógyszert venni mentem), de nem is akármilyet, ilyen tökéletes adoniszt, combközépig érő farokkal :D És az volt a legdurvább, hogy annyira nem érzékeltem, hogy álmodok, hogy emlékszem, hogy még mondtam is magamnak, hogy nem igaz, hogy csütörtök után már megint kapás van :D Na szóval hatalmas farka volt és persze egymásnak estünk és úgy mentem el, hogy igazából még be se tette, csak hozzámért és hatalmasat élveztem, de úgy, hogy remegtem mindenhol. :):):):) És ami tényleg meglepett, hogy elmúlt a kiéhezettségem (már 1 hónapja böjtölök) ezek után. Most jól elvagyok, ha a tudatalattim így kisegít, akkor még az is lehet, hogy a végén tényleg találok egy normális pasit, mert nem fogok a "farkam" után futni.
Na kb ez van. :)
2011. február 12., szombat
:)
Általános jókedv van, S-sel vége, az endorfinlöket még mindig tart :)
Csak az álmodozásról kell leszokni azzal, hogy időnként ránézek arra a képre amin a másik csajjal van (akivel elvileg nincs kapcsolatban) és máris fél lábujjheggyel visszatérek a földre.
Nem nagyon beszéltünk azóta, csak egy hivatalos levelet váltottunk meló ügyben, de nem érdekel, mert ez jó volt és visszaadta a hitemet sok dologban és végre megint többre becsülöm magam annál minthogy beérjem egy olyan pasival, akit nem is szeretek igazán, csak azért, hogy ne sérüljek. Ha a sérülések ilyen csodálatos előzményekkel járnak, akkor igenis megéri belevágni!
Van egy mondásunk Kislányommal, mert mindketten csalódtunk már IT-s pasikban:
"Nem hiszünk a kockának!"
Ezt ma egy olyan megjegyzéssel egészítette ki, hogy még mindig röhögök rajta:
"Vigyázz velük, néhány meg van cinkelve"
Szóval általános jókedv és perpill ennyi bőőőven elég. A jövőhetet simán végigcsinálom és figyelni fogok, nem ábrándozni és tanulok és igenis hegesztőmérnök leszek pont! :D
Csak az álmodozásról kell leszokni azzal, hogy időnként ránézek arra a képre amin a másik csajjal van (akivel elvileg nincs kapcsolatban) és máris fél lábujjheggyel visszatérek a földre.
Nem nagyon beszéltünk azóta, csak egy hivatalos levelet váltottunk meló ügyben, de nem érdekel, mert ez jó volt és visszaadta a hitemet sok dologban és végre megint többre becsülöm magam annál minthogy beérjem egy olyan pasival, akit nem is szeretek igazán, csak azért, hogy ne sérüljek. Ha a sérülések ilyen csodálatos előzményekkel járnak, akkor igenis megéri belevágni!
Van egy mondásunk Kislányommal, mert mindketten csalódtunk már IT-s pasikban:
"Nem hiszünk a kockának!"
Ezt ma egy olyan megjegyzéssel egészítette ki, hogy még mindig röhögök rajta:
"Vigyázz velük, néhány meg van cinkelve"
Szóval általános jókedv és perpill ennyi bőőőven elég. A jövőhetet simán végigcsinálom és figyelni fogok, nem ábrándozni és tanulok és igenis hegesztőmérnök leszek pont! :D
2011. február 11., péntek
Micsoda este!!!!
Hajajj... nem is tudom hol kezdjem...
Szöszi meg a Pasija szülinapját ünnepeltük tegnap este. Pasival van sok közös barátunk, akik szintén ott voltak. És ott volt az a srác is, akiről már dec.31-én írtam, hogy belepistultam. Közben úgy hallottam lett vmi nője, de nem nagyon mutatkoztak együtt meg semmi. Dalospacsirta lesz a fedőneve, mert egyelőre jobbat nem tudok :) Szóval ott volt ő is. De ezt majd később.
Pasit felköszöntötte egy ott italozó szintén szülinapos pasi (szigorúan kispével), aki cserébe azt kérte, hogy mutasson be neki Pasi szingli csajokat közülünk. Kislányommal letelepedtünk aztán beszélgettünk, de Kislányom lelépett nem nagyon érdekelte a dolog. Mi meg csak beszéltünk és beszéltünk... aztán elkérte a számomat, majd később smártunk. Nem volt nagy szám, szörnyen durva és sok nyállal és nyelvvel és borostával dolgozott, szóval nem nagyon vágyom ilyen jellegű folytatásra. Viszont barátkozásra jó lesz.
Aztán mentünk legkedvesebb keménységmérési szórakozóhelyünkre (nem félreérteni :).
És ott meg ugye ott volt Dalospacsirta. Egy "pöppet" be volt rúgva, egy üres poharat szorongatva állt egyedül, így odamentem hozzá, hogy táncoljunk. Nagyon jó ritmusérzéke van, élveztem vele a bulizást. És közben időnként belecsókolgatott a nyakamba. Hát mondom akkor talán még sem vagyok neki annyira közömbös, így némi szemezés meg bújás után végül csak elkezdtünk csókolózni :):):):):):):):) Annyira jóóó volt, a korábbi pasihoz képest meg nem is lehet összehasonlítani... úgy csókol, ahogy én, érzékien, játékosan... szóval nagyon gyorsan egymásba gabalyodtunk és közben bennem volt végig az az érzés, hogy ez nem lehet igaz, tényleg ez történik stbstb. Nagyjából 4-4,5 órát töltöttünk így, táncoltunk, csókolóztunk... hihetetlen érzés volt!!! Volt, hogy percekig csak álltunk és (természetesen becsukott szemmel) csókolóztunk és annyira hihetetlen volt az egész... üvöltött körülöttünk a rock, heringparti volt és mégis képes volt a világ kettőnkre beszűkülni. Olyan szenvedély tombolt mindkettőnkben, hogy biztos vagyok benne ha lett volna lehetőségünk, akkor nem állunk itt meg. Azt mondta, hogy én vagyok ez ő Hercegnője (akkor majd elolvadtam tőle,de persze mostmár azért józanul állok hozzá - még inkább olvadok :D) és azt is mondta, hogy rettenetesen kíván - mondjuk ez nem volt kétséges, annyi szenvedély volt a csókjaiban, nagyjából 8 órája váltunk el, de még mindig hatalmas vigyor ül az arcomon meg képes vagyok egy pillanat alatt elpirulni, ha eszembejut az éjjel és nem gyengén be is vagyok még mindig indulva... Mostmár merem állítani, hogy végérvényesen belezúgtam. Nem tudom lesz-e folytatás, mert a végére eléggé elfáradt(unk), oxigén és vízhiánnyal küszködtünk többet között :P:P:P
Az se számít, ha csak ennyi volt, mert annyira, de annyira tökéletes éjszaka volt vele és az se érdekel ha a fél egyetem erről fog pletykálni, mert nagyon sok ismerős volt lent, MERT KURVÁRA JÓ VOLT ÉS TÖKÉLETES és mégmégmég :D:D:D:D:D:D
Most zenének egy olyan, jön, ami már volt a blogon feldolgozásban, de erre történt az első csókunk, szóval muszáj, hogy itt álljon:
ui. S-t dobom, mert végre tudom milyen boldogságra vágyom mégha nem is Dalospacsirtával jön össze.
Szöszi meg a Pasija szülinapját ünnepeltük tegnap este. Pasival van sok közös barátunk, akik szintén ott voltak. És ott volt az a srác is, akiről már dec.31-én írtam, hogy belepistultam. Közben úgy hallottam lett vmi nője, de nem nagyon mutatkoztak együtt meg semmi. Dalospacsirta lesz a fedőneve, mert egyelőre jobbat nem tudok :) Szóval ott volt ő is. De ezt majd később.
Pasit felköszöntötte egy ott italozó szintén szülinapos pasi (szigorúan kispével), aki cserébe azt kérte, hogy mutasson be neki Pasi szingli csajokat közülünk. Kislányommal letelepedtünk aztán beszélgettünk, de Kislányom lelépett nem nagyon érdekelte a dolog. Mi meg csak beszéltünk és beszéltünk... aztán elkérte a számomat, majd később smártunk. Nem volt nagy szám, szörnyen durva és sok nyállal és nyelvvel és borostával dolgozott, szóval nem nagyon vágyom ilyen jellegű folytatásra. Viszont barátkozásra jó lesz.
Aztán mentünk legkedvesebb keménységmérési szórakozóhelyünkre (nem félreérteni :).
És ott meg ugye ott volt Dalospacsirta. Egy "pöppet" be volt rúgva, egy üres poharat szorongatva állt egyedül, így odamentem hozzá, hogy táncoljunk. Nagyon jó ritmusérzéke van, élveztem vele a bulizást. És közben időnként belecsókolgatott a nyakamba. Hát mondom akkor talán még sem vagyok neki annyira közömbös, így némi szemezés meg bújás után végül csak elkezdtünk csókolózni :):):):):):):):) Annyira jóóó volt, a korábbi pasihoz képest meg nem is lehet összehasonlítani... úgy csókol, ahogy én, érzékien, játékosan... szóval nagyon gyorsan egymásba gabalyodtunk és közben bennem volt végig az az érzés, hogy ez nem lehet igaz, tényleg ez történik stbstb. Nagyjából 4-4,5 órát töltöttünk így, táncoltunk, csókolóztunk... hihetetlen érzés volt!!! Volt, hogy percekig csak álltunk és (természetesen becsukott szemmel) csókolóztunk és annyira hihetetlen volt az egész... üvöltött körülöttünk a rock, heringparti volt és mégis képes volt a világ kettőnkre beszűkülni. Olyan szenvedély tombolt mindkettőnkben, hogy biztos vagyok benne ha lett volna lehetőségünk, akkor nem állunk itt meg. Azt mondta, hogy én vagyok ez ő Hercegnője (akkor majd elolvadtam tőle,de persze mostmár azért józanul állok hozzá - még inkább olvadok :D) és azt is mondta, hogy rettenetesen kíván - mondjuk ez nem volt kétséges, annyi szenvedély volt a csókjaiban, nagyjából 8 órája váltunk el, de még mindig hatalmas vigyor ül az arcomon meg képes vagyok egy pillanat alatt elpirulni, ha eszembejut az éjjel és nem gyengén be is vagyok még mindig indulva... Mostmár merem állítani, hogy végérvényesen belezúgtam. Nem tudom lesz-e folytatás, mert a végére eléggé elfáradt(unk), oxigén és vízhiánnyal küszködtünk többet között :P:P:P
Az se számít, ha csak ennyi volt, mert annyira, de annyira tökéletes éjszaka volt vele és az se érdekel ha a fél egyetem erről fog pletykálni, mert nagyon sok ismerős volt lent, MERT KURVÁRA JÓ VOLT ÉS TÖKÉLETES és mégmégmég :D:D:D:D:D:D
Most zenének egy olyan, jön, ami már volt a blogon feldolgozásban, de erre történt az első csókunk, szóval muszáj, hogy itt álljon:
ui. S-t dobom, mert végre tudom milyen boldogságra vágyom mégha nem is Dalospacsirtával jön össze.
2011. február 9., szerda
Persze, hogy megint...
1) ... tüzelek és S nem ér rá
2) ... tüzelek és nem kívánom S-t
3) ... tüzelek és aki(ke)t kívánnék az(ok közül senki) szóba se jöhet
4) ... bulizunk csütörtökön és ott lesz 2 szóba jöhető pasi is és úgyse lesz semmi
5) ... suli van
6) ... azt várják, hogy mindent tudjak, amit az elmúlt 3,5 évben tanultam
7) ... csak itt van ködös, rossz-rossz idő és minden máshol sunshine van
8) ... be kell iratkoznom a könyvtárba - pedig a bsc-t is meg lehetett (majdnem) csinálni enélkül
9) ... tanulni kell (majd lassan)
0) ... tüzelek!!!
Hát kb ez van most.
2) ... tüzelek és nem kívánom S-t
3) ... tüzelek és aki(ke)t kívánnék az(ok közül senki) szóba se jöhet
4) ... bulizunk csütörtökön és ott lesz 2 szóba jöhető pasi is és úgyse lesz semmi
5) ... suli van
6) ... azt várják, hogy mindent tudjak, amit az elmúlt 3,5 évben tanultam
7) ... csak itt van ködös, rossz-rossz idő és minden máshol sunshine van
8) ... be kell iratkoznom a könyvtárba - pedig a bsc-t is meg lehetett (majdnem) csinálni enélkül
9) ... tanulni kell (majd lassan)
0) ... tüzelek!!!
Hát kb ez van most.
2011. február 2., szerda
Helyzetjelentés
Élek, bár az elmúlt napokban nem nagyon volt kedvem írni.
Átvettem a diplomám, beiratkoztam MScre, előmondtam a hallgatói esküt, semmi extra nincs most. Hétfőtől suli, sok órám lesz, fárasztó lesz, nem is biztos, hogy tényleg ezt akarom, de majd lesz vhogy. Közben hívtak a nyárigyakos cégtől, hogy nem akarok-e friss-diplomás programra menni. Hát mondom... most épp nem, majd (ha minden jól megy) két év múlva.
KisLányommal csúnyán összevesztünk, ajtócsapkodás, kiabálás, minden volt, de most normalizálódni látszik a helyzet.
Úgy néz ki, vagy 9en leszünk együtt szakirányon, ezzel a miénk lesz a legnagyobb... mindenki ezt a szart kapta...
Tegnap csináltam édes-savanyút, és tőlem szokatlanul önként rizzsel ettem. Át kell állni erre, mert egészségesebb (még ha a lidlből is van), mintha mindig csak pizzát ennénk.
Hát úgy kb. ez van...
Igazából most zene se lesz, mert olyan semmilyen hangulatom van.
S-sel rendben vannak a dolgok, megbeszéltük a problémákat és úgy tűnik megoldást is találtunk rá.
Átvettem a diplomám, beiratkoztam MScre, előmondtam a hallgatói esküt, semmi extra nincs most. Hétfőtől suli, sok órám lesz, fárasztó lesz, nem is biztos, hogy tényleg ezt akarom, de majd lesz vhogy. Közben hívtak a nyárigyakos cégtől, hogy nem akarok-e friss-diplomás programra menni. Hát mondom... most épp nem, majd (ha minden jól megy) két év múlva.
KisLányommal csúnyán összevesztünk, ajtócsapkodás, kiabálás, minden volt, de most normalizálódni látszik a helyzet.
Úgy néz ki, vagy 9en leszünk együtt szakirányon, ezzel a miénk lesz a legnagyobb... mindenki ezt a szart kapta...
Tegnap csináltam édes-savanyút, és tőlem szokatlanul önként rizzsel ettem. Át kell állni erre, mert egészségesebb (még ha a lidlből is van), mintha mindig csak pizzát ennénk.
Hát úgy kb. ez van...
Igazából most zene se lesz, mert olyan semmilyen hangulatom van.
S-sel rendben vannak a dolgok, megbeszéltük a problémákat és úgy tűnik megoldást is találtunk rá.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
